A 7 Műtárgya sorozat: SAKK

A sakk gyökerei az i. sz. 6. századba nyúlnak vissza, amikor Indiában megjelent egy chaturanga nevű játék. Feltehetőleg ez a játék volt a modern sakk elődje.
A sakk történetéről egy legenda is fennmaradt. E szerint egy brahmin (hindu bölcs) találta ki a sakkot. Jutalmul a rádzsától (uralkodó) első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért, mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla mezőire a következő szabály szerint képletesen rátehető: az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája. Az uralkodó először szerény kérésnek tartotta ezt, de amikor kiszámolták, rájöttek, hogy az hatalmas mennyiségű búzát jelentene.
Európába a sakk perzsa-arab közvetítéssel jutott, és az 1000-es évekre terjedt el. Közben olyan változásokon esett át, ami elvezetett a mai modern sakkig. A neve is egy perzsa szóból ered, a shah ami királyt jelent. A világ másik részén Indiából először Kínába, majd Japánba került a játék, és közben ott igen nagy átalakuláson ment át. Emiatt a kínai sakk táblamérete más, a bábuk különböznek, és más szabályok vannak. A japán sakkban pedig, a levett bábuk visszatétele, a játék jellegét alapvetően megváltoztatta.
Európában legkésőbb Britanniába került a játék. Ide a normannok hozták el, miután 1066-ban elfoglalták a szigetet. A játék eleinte lassan fejlődött; sokáig tartott feltérképezése, struktúrájának kiismerése. Ennek első mérföldköve a játék algebrai lejegyzése volt, amire a bizonyítékot egy 1173-ban írt francia kézirat őrött meg. 1283-ban jelent meg az első (európai) sakk-könyv, A játékok könyve (Libro de los juegos), amit Bölcs Alfonz íratott le, ám ebben csak néhány fejezet szól a sakkról. Az első olyan könyv, amely kizárólag a sakkról íródott, a göttingeni kézirat volt 1471-ben.
A játék népszerűsége rohamtempóban nőtt, Itáliában 1550-ben megalakult a világ első sakk-klubja.
1758-ban jelent meg az első magyar nyelvű sakk-könyv is, az ismeretlen szerzőtől származó Sách, avagy királyos játéknak szabott rend-tartás. A sakkélet ekkoriban nagy európai városok kávéházaiban központosult, mint például a Café de la Régence Párizsban, vagy a Simpson's Divan Londonban. Az első nemzetközi sakkversenyt 1851-ben Londonban rendezték meg.
A sakkjátékot két játékos játssza egymás ellen, egy négyzet alakú, nyolc sorra és nyolc oszlopra felosztott sakktáblán, 16–16 bábuval. Az egyik játékos bábui világos, másiké sötét színűek. A játékosok felváltva lépnek, és mindkettejük célja, hogy a másik fél király figuráját a játékszabályok szerint megtámadják, úgy, hogy a támadást ne tudja elhárítani. A sakkot akkor is megnyerheti a játékos, ha a soron következő játékos nem tud lépni.
A sakktáblák és a figurák sokféle anyagból készülhetnek: fából, üvegből, márványból, csontból és fémből készült táblák és figurák is. Gyakori, hogy az utazás közbeni játékhoz mágneses táblát vagy bábukat használnak.