Elfogaod a sütiket? Elfogadom
Products Menu

A péntek 13-a története

 

Az egyik legrégebbi babona egy sokak által rettegett dátumhoz, péntek 13-hoz kapcsolódik. 2017-ben október második péntekje is erre az időpontra esik, így utánajártunk a babona történetének.

 

A péntek 13-tól való félelem a középkori Európából ered. A babona egy nyelvtörőnek is tökéletesen beillő görög elnevezést is kapott, ez a paraskevidekatriaphobia. Az elnevezés a 13-as számtól való félelem görög megfelelőjéből, a triskaidekaphobia szóból ered.

 

Mint oly sok más babonának, ennek is vallási eredete van, méghozzá Jézus utolsó vacsorájához és keresztre feszítéséhez kapcsolódik. Vele együtt ugyanis tizenhárman vettek részt az utolsó vacsorán, Nagycsütörtökön, mely akkor 13-ára esett. Ezt követően Jézust Nagypénteken feszítették keresztre, így halála után a 13-as szám összeforrt a pénteki nappal, a kettő együtt pedig megtelt egy szerencsétlenséget, valamiféle rossz történést idéző jelentéstartalommal.

 

Annak ellenére, hogy Jézus halálához köthető a babona története, péntek 13-a valóban csak a középkori Európában terjedt el balszerencsés dátumként, sőt, egészen a 19. századig kell előreforgatnunk az idő kerekét ahhoz, hogy írásos említést találjunk róla.

 

1869-ben egy angol író, Henry Sutherland Edwards említi meg a híres olasz komponistáról, Gioachino Rossiniről írt életrajzában, hogy a művész éppen péntek 13-án hunyt el, és a sors fura fintora, hogy a pénteki nap és a 13-as szám egybeesése balszerencsét jelent.

 

Az Amerikai Fóbia Intézet kutatásai alapján mintegy 17 és 21 millió közé tehető azon amerikaiak száma, akik rettegnek péntek 13-tól, ezzel a világ leginkább félelmet keltő napjává és dátumává téve azt. Sokan olyannyira félnek a baljós dátumtól, hogy aznap teljesen felrúgják rutinjukat, szabadnapot vesznek ki, hogy ne kelljen kimozdulniuk otthonról, és sokan az egész napot az ágyban fekve töltik. Felmérések szerint egy péntek 13-i napon 800-900 millió dollárt veszít az amerikai gazdaság ebből az okból kifolyólag.

 

Időről-időre pedig napvilágot látnak tanulmányok, melyek azt bizonyítják, péntek 13-án valóban megsokszorozódik a balesetek, szerencsétlenségek száma.

 

Számos spanyol ajkú országban a péntek helyett a kedd 13-át tekintik a balszerencsét hozó napnak, és ugyanígy tesznek a görögök is. Olaszországban pedig a 13-a helyett péntek 17-e jelent balszerencsét.

 

Egy évben legalább egyszer előfordul a jeles nap, maximum pedig három alkalommal retteghetünk péntek 13-ától egy esztendőn belül. A világtörténelem során számos történelmi személyiség, híresség született péntek 13-án, így például Margaret Thatcher vagy Fidel Castro is.

 

A babonások idén másodjára élhetik át a rettegett dátum miatti kellemetlen érzéseket, január második péntekjét követően ma, október második péntekjén.